Solaris

Fedélzeti idő szerint tizenkilenc órakor búcsút intettem az akna körül állóknak, és lemásztam a fémlétrán a fülkébe. Éppen annyi hely volt benne, hogy a könyökömet fölemelhessem. Űrruhám csatlakozóját a falból kiálló vezetékbe illesztettem, a szkafander felfúvódott, és moccanni sem engedett többé. A fémburokkal egy testté válva álltam — vagyis inkább lógtam — a levegőágyban.

Felpillantottam: a domború ablakon át az akna fala látszott, még feljebb pedig az akna fölé hajló Moddard arca. De rögtön el is tünt, és sötét lett, mert leeresztették a súlyos védőkupolát. Nyolcszor egymás után felbúgtak a csavarokat meghúzó villanymotorok. Aztán sziszegő hang jelezte, hogy levegőt bocsátanak a rezgéscsillapítókba. Szemem lassan hozzászokott a sötétséghez. Már láttam az egyetlen mérőóra halványzöld körvonalát...